NAGY GYULA ÍRÁSAI

ÖNÉLETRAJZ

     Születtem 1910. nov. 9. – én Magyarszentkirályon, Veszprém megyében. Még nem voltam 6 éves, midőn elemi iskolába adtak. Ugyanis nálamnál kisebb fiuk is jártak már akkor iskolába s arra kértem édesapámat, hogy én is hadd mehessek. Mint első tanuló, én vezettem nagyünnepekkor a kis legátusokat. Így alkalmam volt megismerni némiképp a pápai diákot. Vágy támadt bennem. Én is diák szerettem volna lenni! De hogyan? Szegény szüleimnek elég teher volt maga a megélhetés is. A Gondviselés gondoskodott. A megüresedett parochiába a gyülekezet Tóth Sándor nagytiszteletű urat hívta meg. Ő lett ezután az én Mecénásom. Behozott a pápai öreg kollégiumba. Ismeretlen falak, idegen emberek közé. II. osztályos koromban terítő lettem. Később 1, 2, sőt 3 fiút is tanítottam. Legációba jártam. Csak minél kevesebbet kelljen áldozni értem szegény szüleimnek. Tanultam, ahogy csak tudtam. Tavasz volt életem. Virág nyílt körülöttem, hogy annál fájóbb legyen az ősz. Most itt vagyok az V. osztály falai közt. Vajjon milyen lesz a tél, mikor életem tavaszát is bánat felhők borítják sötétre.

Hej emlékek, kedves emlékek!...

Nagy Gyula

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

KÉRÉS

Uram! Csak egyet kérek tőled,

Hálátlan, vásott gyermeked,

Kinek csak akkor jut eszébe,

Ha sújtod, áldó, szent neved:

Hogy verj, de sokszor verj meg engem,

Ne szűnjék sujtni ostorod

Jó sorsban aki büszkén hordom

Üres fejem- /Te jól tudod-/.

Hadd vergődjem csak lenn a porban,

Hadd marjon kín és félelem,

Hadd égjen, fájjon, hadd kínozzon

S nyugtot ne hagyjon énnekem. –

Uram! Csak ezt az egyet kérem,

Hálátlan, vásott gyermeked,

Kinek csak akkor jut eszébe,

Ha sújtod, áldó, szent neved.

Pápa. 1928. október 15.

Nagy Gyula VII. oszt. (Gimnázium)

-----------------------------------------------------------------

AKIRE VÁROK…

A szíve jóságos, szelíd,

Letörli sírók könnyeit.

Mit holnap gondja ráncba von,

Keze simítja homlokom.

A lelke, omló színarany

És ontja szirmát untalan.

Ha jön törődött nénike,

Szól kedvesen: „Üljön ide.”

És elbeszél hosszan vele,

Nem unja, nem fárad bele.

Meghitt vasárnap délután,

Ha jön hozzánk sok kis leány,

-Mosolygó, csöppnyi angyalok

Szemükben Krisztus - fény ragyog-

Csokorba fonja szívüket

És fölajánlja azt Neked.

Ha hív kis templomunk szava,

Lelkünket elvisszük oda.

(Nem fontos csillogó ruha,

Nem nézi azt az Ég Ura.)

Mi életúton sárba ér,

Lelkünk fehér lesz, hófehér.

És indul vívni új csatát,

Melyet rábíztak Odaát-.

Milyen szép is lesz, Istenem,

Milyen szép lesz majd életem!

Pápa. 1931. okt. 8.

Nagy Gyula szerkesztő

II. é. th.(teológus)

Kőszeghy – díjat nyert

---------------------------------------------------------