IFJ. NAGY BÁLINT (VALENTINUS) SZERELMES VERSEI

 

 

AZ ALFÖLD GYÖNGYSZEMÉBEN ÉLEK…

Bakonyszentkirály – Zirc – Gyula (Végállomás)

 

Az Alföld Gyöngyszemében Élek Egy Éve Már,

Mert Szívem Idehúzta Két Gyönyörű Szempár.

Kétezertizenkettő December Havában,

Vonatról Szállva Huszonegyedik Napjában

Mikor Egyesek Meg a Világvégét Várták,

Mindenüket Elkótyavetyélték, Eladták.

Tizenkét Óra Tizenkét Perc Volt az Idő,

Úgy Éreztem, Számomra a Boldogság Eljő!

Akkor és Ott Várt Reám az én Tündérrózsám,

Életem Értelme Drágakincses Violám.

 

Rabulejtett Örökre Igaz Szerelmével,

Boldogságot Hozó Tiszta Lelkületével.

Bakonyom Után az Alföld Lett az Otthonom,

Hegy Helyett Cipőmmel a Síkságot Koptatom.

Egymás Mellett Élünk Kettecskén Hűségesen,

Becézve Simogatjuk Egymást Sejtelmesen

Mert Tudjuk, Hogy a Mi Szerelmünk Örökké Tart,

Túlélt Már Sok Nehézséget és Sok Zivatart,

De Mégis Megerősödve Megyünk Előre

A Boldogságunk Megérdemelt Szigetére.

 

Az Alföld Gyöngyszemében Élek Egy Éve Már,

Mert Szívem Idehúzta Két Gyönyörű Szempár.

Szerelmünk Független az Időtől, Kortalan,

Nem Félünk a Jövőtől, Ami Bizonytalan.

Mindketten Tudjuk Azt, Hogy a Veszélyt Legyőzzük,

Erős Hitünkkel Céljainkat is Elérjük.

Egymás Kezét Fogva, Múltunkat Nem Feledve,

Sokat Szenvedett Hazánkat Mégis Szeretve

Mindig Hiszünk az Összefogás Erejében,

Egységes Magyar Hazánk Eljövetelében.

 

 

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

 

Gyula. 2013. 12. 21. Szombat este 18: 44

-------------------------------------------------------------------------------------------------

 

AKKOR IS SZERETLEK…

Születésnapodra Szerelmem

 

Akkor is Szeretlek, Ha Nem Mindennap Mondom,

Mert Igaz Szerelem Mindig Nagyszerű Dolog.

Akkor is Szeretlek, Mert Ha Hangod Meghallom

Már Szívem Is Hangosabban Kalapál, Dobog.

Akkor Is Szeretlek, Mikor Nap Reggel Felkel,

A Madarak Trillázva Szépen Énekelnek.

Akkor Is Szeretlek, Mikor Holdsugár Éjjel

 Benéző Mosolyai Tereád Vetülnek.

 

Akkor Is Szeretlek, Ha Nem Mindennap Mondom,

Mert Rajtad Kívül Már Senki Más Nem Kell Nekem.

Akkor Is Szeretlek, Ha Éberen Álmodom

Mindenségem Fénye, Mert Te Vagy az Életem.

Akkor Is Szeretlek, Mikor Nem Vagy Mellettem,

Mert a Békesség Szigetét Te Adtad Nekem.

Akkor Is Szeretlek, Mert Te Vagy a Végzetem,

Minden Kincsnél Drágább, Értékesebb Ékkövem.

 

Akkor Is Szeretlek, Ha Nem Mindennap Mondom,

Örökké És Még Három Napig Tündérrózsám.

Akkor Is Szeretlek, Mert Te vagy Gondolatom

Kimondva És Kimondatlanul, Édes Babám.

Akkor Is Szeretlek, Ha a Zsebem Már Üres,

De a Szerelmed Gazdaggá Teszi Éltemet.

Akkor Is Szeretlek, Mikor Szó Felesleges,

Mert Szívem Hangosan Jelzi Az Érzelmemet.

 

Akkor Is Szeretlek, Ha Nem Mindennap Mondom,

Mert Te Vagy Nekem a Boldogság Szép Virága.

Akkor Is Szeretlek, Mert Az Angyalcsillagom

Lész Holtomig, Lírikus Lelkem Csalogánya.

Akkor Is Szeretlek, Ha Már Reszkető Kézzel

Tudom Majd Átölelni Kedvesem a Vállad.

Akkor Is Szeretlek Majd És Halk, Lágy Zenével,

Szerelmes Szavakkal Ébresztem Fel a Vágyad.

 

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

 

Gyula. 2013. 11. 30. Szombat délelőtt 10: 02

------------------------------------------------------------------------------------

HA LEHUNYOM A SZEMEM…

Szerelmemnek

 

Ha lehunyom a szemem, Téged látlak,

Ha kinyitom a szemem, nem talállak.

Ha lehunyom a szemem, látom arcod

Ahogyan vívod mindennapi harcod

A megélhetésért a Szerelemért,

Az álmaid beteljesítéséért.

 

Ha lehunyom a szemem, csókod érzem,

Ha kinyitom a szemem, jövőnk féltem.

Mit hoz számunkra a másnap, a holnap,

Mit higgyünk igaznak, álnak, valósnak.

Sírig tartó Boldogságot keressük,

Istenünket kérjük majd, hogy elérjük.

 

Ha lehunyom a szemem, itt Vagy vélem,

Ha kinyitom a szemem, halkan kérdem:

Mi vagyok én Néked Édes Tubicám,

Csodálatosan Szép Édes Kis Babám?

Távolról vélem hallani hangodat,

Ahogyan hívogatod a párodat:

 

Siessél, ne késsél, jer, ide hozzám,

Szomjazza csókod kiszáradt vágyó szám!

Add kezed Kedvesem, miénk az éjszaka,

Teljesedjék ki szerelmünk mámora.

Ha lehunyom a szemem, itt Vagy vélem,

Ha kinyitom szemem, hiányod érzem…

 

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

 

Zirc. 2007. 04. 25

---------------------------------------------------------------------------------------

 

 GYÖNYÖRKÖDTÜNK A TÓ

KÉKLŐ VIZÉBEN…

Szerelmemmel Gyulán a Rákóczi tónál

 

Gyönyörködtünk a tó kéklő vizében,

Néha egy vadkacsa úszott előttünk.

Nádasokkal körülölelt szépségben

Szellő halk muzsikájára figyeltünk.

 

Szerelem dala szállt tova a légen,

Mi pedig ott álltunk és eltűnődtünk:

Nem hiszünk Ma Már a Tündérmesékben,

Mert földi Szépségekben Gyönyörködünk.

 

A túlsó part mögött vonat zakatol,

Tó tükre pedig szeliden hullámzik,

Bennünket pedig az Alkony Átkarol.

 

Egymás szemében Boldogságot Látunk,

Számunkra Ma Már Csupán Ez Létezik:

Beteljesedni Látszik Minden Álmunk!

 

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

 

Gyula. 2013. 11. 18. Hétfő reggel 7:02

-------------------------------------------------------------------------------------------------------

MEGTALÁLT BOLDOGSÁG

Tündérrózsámnak

 

Sokáig Kerestem a Boldogságot,

De az Nem Sietett Hozzám Rohanva.

Elképzeltem Magamnak Olyan Álmot,

Amely Egykoron Majd Megvalósulva,

 

Testemet és Lelkemet is Átjárva

Teszi Széppé Nappalom és Éjszakámat.

Mikor Már Azt Hittem, Hogy Mindhiába,

Jöttél és Éreztem Egy Olyan Vágyat,

 

Amely Mámorossá Tette Szerelmünk.

 Boldogság Tiszta Fénye Azt Ragyogta,

Hogy Immár Mi Örökre Együtt Leszünk.

 

Csókos Nappalok és Fülledt Éjszakák,

Ezerszínű Boldogságvirágaink

Nyíljatok, Mint a Szép Lila Orgonák!

 

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

 

Gyula. 2013. 11. 07. Csütörtök délelőtt 10:21

-------------------------------------------------------------------------

AHOGY ÉN SZERETLEK…

Vallomás Terikémnek Neve Napján

 

Ahogy én Szeretlek az Maga a Csoda,

Hisz Vert Eleget az Életnek Ostora

Amíg Megismerhettem Véled Igazán

Azt, Hogy Nem Mindig Jön El Táltosparipán

Hozzánk a Királyfi, De a Királylány Sem,

Mert a Szerelem – Szeretet és Hűség Nem

Pottyanik az Ölébe Senkinek Soha,

Ezért a Mi Szerelmünk Igazi Csoda!

Kortalan Szerelemben Örökké Hiszek,

Nélküle Immár Sohasem Létezhetek!

 

Ahogy én Szeretlek az Maga a Csoda,

Hisz Vert Eleget az Életnek Ostora.

Mikor Megismertelek Minden Változott,

Mert az Életembe Édes Derűt Hozott,

Amely Olyan Közős Jövő Reményével

Kecsegtetett Nem Szavak Ismétlésével,

Hanem Érzelmeink Kimutatásával,

Szíveink Közös – Hangos Dobbanásával

Járó Olyan Igaz Érzelmi Varázslat,

Mihez Foghatót Nem Mindenki Találhat!

 

Ahogy én Szeretlek az Maga a Csoda,

Hisz Vert Eleget az Életnek Ostora.

Kilencedik Éve Már, Hogy Szerethetlek,

Kilencedik Éve Már, Hogy Ölelhetlek

Olyan Érzésekkel, Amik Bennem Vannak,

Részedről Pedig Viszonzásra Találnak.

Nem Létezhet Többé Senki Más Soha Már,

Mert Mireánk Örökké Csak Boldogság Vár.

Nincs Legyőzhetetlen Akadály Terikém,

Nekem Te Vagy a Legszebb Széles Földtekén!

 

Ahogy én Szeretlek az Maga a Csoda,

Hisz Vert Eleget az Életnek Ostora.

Szerelmünk Záloga a Kölcsönös Hűség,

Amelybe Nem Férkőzhet Már Keserűség,

Csak Tisztasággal Egybeforrott Szeretet,

Amely Boldogsággal Tölt Olyan Éveket,

Amely a Közös Jövőnk Biztosítéka,

Hűséges Szíveinknek az Ajándéka.

Örökké és Még Három Napig Szeretlek,

Neved Napján Angyalcsillagom Ölellek!

 

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

 

Gyula. 2013. 10. 15. Kedd délelőtt 10:59

------------------------------------------------------------------------------

NÉZEM A SZEMÉT…

Szerelmemnek

 

Nézem a gyönyörű szemét epedőn,

Karjaimba zárom, átölelem én.

A fénylő napsugár lassan elmenőn,

De szívem lángra gyúl, dobog rejtekén.

 

Ragyogó szempár, csillogó gyöngyszemek,

Vágyakozó ajkait felkínálja,

Felgyúlnak most vágyaimban a tüzek,

Ahogyan izzó - forró csókot várja.

 

Ajkunk összeér, hevesen csókolunk

A mezei virágok között állva,

Semmi másra most, csak miránk gondolunk.

 

Ajkaink lassan elválnak egymástól.

Nézem őt, a szemét azt a csillogót

És búcsúzunk lenyugvó napsugártól.

 

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

 

Zirc. 2006. 01. 31

------------------------------------------------------------------------------------

NYOLC ÉVES SZERELMÜNK FÉNYE…

Nyolc éve Szerelemben élünk

 

Nyolc Éves Szerelmünk Fénye Világítja az Eget,

Ha kell, megmozgat köröttünk sziklákat és hegyeket

Oly hatalmas erővel, mely lehetetlent nem ismer:

Elszakítani próbáljon meg Bennünket, aki mer!

Nem sikerülhet, mert olyan erős a kötelékünk,

Mindent legyőzővé érett ma már a Mi Szerelmünk.

 

Nyolc Éves Szerelmünk Fénye Világítja az Eget,

Bejárva Alföld síkságát és Bakonyi hegyeket.

Parázslón izzó forrósággal árasztva Bennünket,

Szívünket erősen dobogtatva és a Lelkünket

Megerősítve olyan Szenvedéllyel suhan tova,

Amely az Örökké Tartó Szerelmünknek Záloga.

 

Nyolc Éves Szerelmünk Fénye Világítja az Eget,

Múltat nem feledve, Biztató Jövőnek integet

Úgy, hogy nem felejti el a Jelennek nehézségeit,

Nem adva fel Közös Útunk Megtervezett Vágyait.

Orgonaillatos Májusnak harmonikus napja

Emlékeztet Bennünket egykori fogadalomra:

 

Örökké és Még Három Napig Tart a Mi Szerelmünk,

Egymás Nélkül Már Semmit Sem Érne a Mi Életünk!

Békesség, Harmónia, Ami Bennünket Összeköt,

Elkergetünk hozzánk törleszkedő sötét Ördögöt

Ha megpróbálna bárhol orvul Széjjelválasztani,

Visszaküldjük Pokolba Forró Üstöt Kavargatni!

 

Nyolc Éves Szerelmünk Fénye Világítja az Eget,

Békességet Hirdetve, Igaz Hazaszeretetet

Saját példánkkal megmutatva és Valós Hitünkkel,

Őseinktől jussolt tanítással, dacos erővel

A Haza Javára Táltosi Dobjaink Hangjával,

Ősmagyarságunk Szívével, Sólyomi Szárnyalással.

 

Nyolc Éves Szerelmünk Fénye Világítja az Eget,

Izzó Nap Által Világolt és Holdfényes Földeket

Átkarolva Fogjuk Egymást Továbbra is Szeretni,

Nem Fogunk Jövőben Sem Nehézségtől Meghátrálni.

Kérlek Uram, Ki Lakozol Ott Fent a Magas Égben,

Segíts Bennünket, Hogy Élhessünk Tovább Szerelemben!

 

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

 

Gyula. 2013. 05. 01. Szerda délután 15:43

---------------------------------------------------------------------------------------------------

NEM CSAK VALENTINUS NAPJÁN

SZERETLEK…

Szerelmetes Tündérrózsámnak

 

Nem Csak Valentinus Napján Szeretlek,

Hisz Te Vagy az Életem Mindensége.

Minden Áldott Nap Magamhoz Ölellek,

Mert Te Vagy a Boldogságunk Reménye.

 

Nem Tudom Bizonyítani Elégszer,

Hogy a Szívem Csak Teéretted Dobog,

Mert Számomra Immár a Legszebb Ékszer

Vagy és a Mi Vonatunk Együtt Robog

 

Olyan Gyönyörű Világba Sietve,

Ahol a Szerelem Örökké - tartó

Szép Érzelmekkel Van Megédesítve.

 

Nem Csak Valentinus Napján Szeretlek,

Hiszen Bennünket Istenünk is Segít:

Véled Immár Örökké Boldog Leszek.

 

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

 

Gyula. 2013. 02. 14. Csütörtök reggel 7:28

-----------------------------------------------------------------------------------

HIÁNYZOL NAGYON, HA…

 

Hiányzol Nagyon, Ha Nem Vagy Mellettem,

Őszintén Szeretlek Angyalcsillagom.

Azt Hiszem, Szerelmedet Megérdemlem,

Mert Te Akarod és én is Akarom.

 

Életünk Végéig Már Egyek Vagyunk,

Senki Nem Választhat Széjjel Bennünket.

Közös Jövőnkben Együtt is Maradunk,

Eggyé Forrasztva Szívünket - Lelkünket.

 

Utunkon Közösen Járunk Örökre

Napnak Sugarában és Zúgó Szélben,

Testi Vágyunkban Égve és Gyönyörbe

 

Forrva, Oly Tisztán, Hisz, Akit Kerestem

Csak Te Vagy és Leszel Már Tündérrózsám,

Mert Hiányzol, Mikor Nem Vagy Mellettem.

 

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

 

Gyula. 2013. 04. 17. Szerda délután 12:22

------------------------------------------------------------------------------------------------

AZ ARANYOS PATAK VÖLGYÉBEN…

Szerelmemnek névnapi megemlékezésül

 

Ugye mondtam, hogy megmutatom a kis patakot,

Szerezve Néked ezzel örömet és szép napot.

Ugye megmondtam, hogy mily csodás ott a természet,

A fákon átaranyló Napsugár is igézet.

Hallhattad Vasárnap kis patakunk csobogását,

Érezhetted a szíveink hangos dobbanását

Mikor a természet lágy ölén csókot váltottunk,

A sziklák között boldogan romantikázhattunk.

 

Felettünk a madárhad is édesebben dalolt,

Mellettünk kirándulók csapata vándorolt.

Mi csak egymást láttuk és azt az igazi csodát,

Amelyet az Aranyos patak völgye produkált.

Sokadszorra ott is örök hűséget fogadtunk,

Mezei virágból gyönyörű csokrot formáztunk.

Megkóstoltuk a földiszeder édes ízeit,

Melengető Napsugárral megérett kincseit.

 

Falu szélén a kis patakunk hídján megálltunk,

Lágyan átölelve egymást csak egyre gondoltunk:

Szerelmünk soha senki és semmi nem tépi szét,

Szellő viszi Fortuna - Valentinus énekét.

Messzi távol ahol hirdeti ezt az örök csodát,

Hogy két igazi szerelmes szív egymásra talált.

Az Aranyos patak völgye örök emlék legyen,

Tündérrózsám Tégedet az Istenünk éltessen.

 

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

 

Zirc. 2006. 10. 15

---------------------------------------------------------------------------------------------------

SZERELMÜNK KÚTJÁNÁL…

Születésnapodra Kedvesem

 

Születésnapodon Áldjon meg az Isten,

Szerelmünk zálogát Eléd leterítem.

Megfogadom most, hogy Örökké Szeretlek,

Napsugárnak, Holdnak és fújó szeleknek

Hogy szívem csak Teéretted fog dobogni,

Rajtad kívül már nem fogok mást ölelni.

 

Szerelmünk kútjánál zengjen az énekem,

Semmit nem érne már Nélküled életem.

 

Daloló madárral küldöm üzenetem,

Köszönöm Uram, hogy megadtad Őt nekem.

Vele életem immár kiteljesedett,

Az igaz Szerelem Véle megérkezett.

Éjen és nappalon csak Őrá gondolok,

Mit hoznak számunkra eljövő holnapok.

 

Szerelmünk kútjánál zengjen az énekem,

Semmit nem érne már Nélküled életem.

 

Tündöklő orcádat ajkaid csókolom,

Legszebb a világon úgy érzem, gondolom.

Boldogságot látok szemeid tükrében,

Szikrázó vágyaink felizzó tüzében

Szeretném magamat Örökre égetni,

Karjaidban végre kikötőre lelni.

 

Szerelmünk kútjánál zengjen az énekem,

Semmit nem érne már Nélküled életem.

 

Izzó vágyainkkal tartsunk ki Örökké,

Minden pillanatunk váljon majd Örömmé.

Béke és Boldogság Szerelmes Szép Szavak,

 Mirólunk zengjenek, énekkel szóljanak.

Angyalok kórusa és Szférák zenéje

Istenünk Áldását mifelénk kísérje.

 

Szerelmünk kútjánál zengjen az énekem,

Semmit nem érne már Nélküled életem.

 

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

 

Zirc. 2008. 11. 21. 5:33

--------------------------------------------------------------------------------------